Tag: pécs

Bűncselekmény áldozata lett egy 65 éves férfi Pécsett.

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt. A rendőrségre 2023. augusztus 21-én 7 óra 36 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Maléter Pál úton egy lakásban megöltek egy férfit. A kiérkező rendőrök megállapították,...

Telt házas fórumon mondták el: nem akarnak Pécs mellé akkumulátorgyárat!

Telt házas fórumot tartott a Pécs Most Egyesület kedden „Akkumulátorgyár Pécs mellett?” címmel. A rendezvény vendége volt Dr. Keresztes László Lóránt, pécsi országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnöke, valamint Szarvasné...

Akkumulátorgyár Pécs mellett? – Pécs Most Városviták II.

Akkumulátorgyár Pécs mellett? címmel tart fórumot a Pécs Most Egyesület augusztus 8-án, a Vasutas Művelődési Házban 18 órától. Az esemény apropóját az adja, hogy egy július elején megjelent kormányhatározat értelmében a kormány jelentős méretű...

Hetek óta nem válaszolnak arra a fideszesek, hogy lesz-e Pécs mellett akkumulátorgyár

Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője és Dr. Kóbor József, az LMP önkormányzati képviselője mai sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a Fidesz hátat fordított Pécsnek és Baranyának. Július 10-én a kormány kijelölt...

Keresztes: hol a fideszes cáfolat a Pécs melletti akkugyárra?

A kormány kijelölt egy „beruházási területet” Pécstől néhány kilométerre, amely érinti Bicsérd, Kővágószőlős, illetve kisebb mértekben Kővágótöttös területét. A helyszínválasztás azért is érdekes, mivel ebben a térségben található Pécs egyik legfontosabb vízbázisa...

Szabadtéri szabadulójáték indult a Zsolnay Negyedben

Zsolnay Vilmos bőrébe bújva tehetik próbára ügyességüket a látogatók a Zsolnay Kulturális Negyed új játékában! Pécs legújabb szabadtéri játéka a szabadulószobák hangulatát hozza el a Zsolnay Negyed kertjében kialakított pályára. Az ötletes feladatok...

Újabb dílert fogtak Pécsett, az egyik vásárlóját is elkapták

A pécsi rendőrök közvetlenül egy adás-vételt követően fogtak el egy dílert és vásárlóját - írja a rendőrség. A gyanú szerint a 36 éves helyi férfi az elfogását megelőző időszakban Pécs területén értékesített kábítószert....

I. Harry Potter Városi Vetélkedő Pécsen

Az I. Harry Potter Városi Vetélkedőre várják azon 5. és 6. osztályos tanulók jelentkezését, akik szeretnének 4 fős csapatban a szürke mugli hétköznapokból egy varázsvilágba kalandozni. A verseny kétfordulós lesz: 1. forduló: egy online...
Advertismentspot_img

Most Popular