Vége! 10 év után bezár a pécsi Vasutas Borkert és Fröccsölde a Váradi Antal utcában.
A pécsi Vasutas Borkert egy sokszínű helyszíne a városnak ahol mindenki megtalálhatta a legkényelmesebb és legalkalmasabb helyet akár...
Szerdán, október 2-án folytatódik a pécsi koponyaügyként elhíresült per. Egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által, a foglalkozása körében, üzletszerűen elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntette és más bűncselekmények miatt kerültek a vádlottak a bíróság...
A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A rendőrök három lány ellen indítottak eljárást, akik a gyanú...
A hétvége várható időjárása térségünkben: Szombaton hajnalban változóan felhős időnk lesz, majd északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. A reggeli órákban már többfelé előfordulhat gyenge csapadékhullás zápor formájában, de ekkor még számottevő csapadék...
Összeütközött két személyautó csütörtök este Pécsett, a közlekedési balesetet követően a tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelynek következtében jelentős forgalomkorlátozásra lehetett készülni a város forgalmas szakaszán.
Karambolozott két személygépkocsi Pécsett, a Nagy Lajos király...
Baranya vármegye térségében: Pénteken még az ország túlnyomó részén melegfront alakítja az időjárást. Az északnyugati országrész kivételével élénk, délelőtt olykor erős DNY-i szél fúj. Északnyugaton gyenge marad a légmozgás.A széllel érkező meleg...
Olvasói információból értesült a bahir.hu arról a sajnálatos közlekedési balesetről, ami kedden este történt Pécsen, a Malomvölgyi út és az Illyés Gyula utca kereszteződésében, amelynek következtében a Tildy utca és az Eszék...
Egy órán belül kattant a bilincs annak a férfinak a kezén, akit szerszámlopással gyanúsítanak a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Bejelentés érkezett szeptember 23-án...