Augusztus 30-án fogták el a rendőrök azt a 17 éves fiút, aki a Szigetvári Rendőrkapitányság illetékességi területén összesen négy bűncselekményt követett el. A nyomozás eddigi megállapításai szerint július közepe és augusztus vége...
A videón látható férfi egy táskát vitt el a szigetvári piacról. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
https://youtu.be/z07IbiHNxH4
A Szigetvári Rendőrkapitányság a 02060/596/2024. bűnügyi számon lopás elkövetése miatt nyomoz...
Szinte hihetetlen, de mégis igaz, hiszen a Máriagyűdi Kegyhely a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, hogy ma délelőtti szentmise után a máriagyűdi kegytemplom kissekrestyéjéből eltulajdonítottak egy pénztárcát. Kérik, ha valaki...
Jelentős értékre elkövetett lopás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vettek három nógrádszakáli férfit, akik ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti vasúti légvezetéket. Amivel 20 millió forint lopási és 1,5 millió...
Ellopták a lézerpadlót a Budapesti Állat- és Növénykert Biodómjából, ahol március elején nyitott meg a Fénydóm nevű tárlat. Ahonnan március 3-án, egy órával a zárás előtt valakik ellopták a gyerekek egyik kedvenc...
A rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki tárolókat és gépkocsikat tört fel Komlón. - olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye.A komlói nyomozók 2024. február 29-én gyanúsítottként...
Egy autót felgyújthatott, hat másikat pedig feltörés közben rongálhatott meg az a férfi, akit lopással és rongálással gyanúsítanak a kispesti nyomozók. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.
A Budapesti...
Hívatlan látogató járt éjszaka egy tiszanánai üzletben, jött a jelzés a rendőrségre december 6-án reggel. A helyszínen hamar kiderült, hogy ott nem a Mikulás járt, hanem egy olyan betörő, aki nem először...