A nagyvárosokban élők számára nem kell megmagyarázni azt, hogy mivel is jár, hogy egyre több autó közlekedik az utakon. Az idegesítő, sok esetben már a tömegközlekedés gördülékeny működését is hátráltató dugók mellett...
Országos népszavazást kezdeményezett az LMP annak érdekében, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.
A kezdeményezést tartalmazó dokumentum leadása után, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott hétfői...
Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes a hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tanárok jövedelmének 25 százalékos növelés 170 milliárd forintba kerülne. Ezzel szemben az idei költségvetésben erre a célra mindössze 68 milliárd forint szerepel, míg...
A 2022. év legfőbb tanúsága, hogy vissza kell térni a világnézeti alapú politizáláshoz, ami az LMP esetében a zöld politika - jelentette ki a párt társelnöke évértékelő sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.
Ugyanakkor az ellenzéki...
Kövér László szerdán fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát – közölte a párt. Az LMP ugyanis a múlt hétfőn beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek...
Világszerte egyre nagyobb teret hódítanak maguknak az energiaszektorban az úgynevezett „megújulók”. Ezek közül a kettő legtöbbet emlegetett energiaforrás a nap- és a szélenergia. Míg előbbit az utóbbi években látszólag a kormány is...
Az LMP szerint a benzinársapka megszüntetése csak részmegoldás, valódi javulást a klímabérlet bevezetése és a zöld fordulat hozna.
Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, az ársapkás üzemanyagárusítás oda vezetett,...
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy ne csak az egyházi fenntartású szociális intézményeknek nyújtson egyszeri plusztámogatást a rezsiválság miatt, hanem a nonprofit szervezetek által fenntartottaknak is.
Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti...