Tag: közlekedés

Ezen a vasárnapon is összeomlott a MÁV

Az a bizonyos ominózus pünkösdi hétvége lett a magyar vasút egyik fekete betűs gyásznapja, és az elégedetlen utasok szinte felfoghatatlanul sok panasznak a napja. Mint kiderült csak pünkösdhétfőn 11 500 vonatjegy után...

Útzárat vontak a pécsi főutcán motorozó kisgyermek köré

Amíg Tatán a 30 fokos buszban felejtettek egy 7 éves alvó kislányt az osztálykirándulás után, és az első osztályosnak kellett kitörnie az ablakot ahhoz, hogy kijuthasson a szorult helyzetéből, addig Pécsen kismotoros...

Egy kislány is életveszélybe került a súlyos balesetnél

Összeütközött két személyautó vasárnap délután Környe külterületén, a Kecskéd felé vezető elágazásnál, azaz a 8135-ös út 10-es és 11-es kilométerszelvénye között. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán. A közlekedési balesetnél...

Fekete hétvégét zártunk

Szörnyű halálos tragédiákkal terhes, fekete hétvégén vagyunk túl. Az elmúlt 48 óra alatt 4 embert gázolt halálra vonat, mindannyian szándékosan léphettek a szerelvény elé. A Mávinform hétvégi közleményeiben sorozatosan visszatérnek a halálos...

Ketten meghaltak a ma reggel az M6-os autópályán történt balesetben

Teljes útlezárás az M6-os autópályán – közölte a Facebook oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Halálos baleset történt a Kisnyárádnál. Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök. Az M6-os autópályán, Kisnyárád térségében május 20-án 8 óra...

Óránkénti balesetek nehezítik a forgalmat Pécsen

A mai péntek délelőtt, mindössze pár perccel ezelőtt, két személyautó ütközött Pécsen a Budai-vámnál található kereszteződésben. Alig egy órával a Budai-vámnál történt közlekedési baleset előtt pedig egy személyautó, és egy busz ütközött össze...

Május 17 is munkanap, íme a pécsi buszok közlekedése

Munkanap áthelyezés miatt változik a közösségi közlekedés rendje május 17-én, szombaton, Pécsen. – olvasható a pécsi Tüke Busz Zrt. tájékoztatójában. A pécsi Tüke Busz Zrt. ezért tájékoztatja a kedves utasait, hogy a pécsi...

Két huszonéves a baleset helyszínén szörnyethalt

Két fiatal életét követelte az a közlekedési baleset, amely szombat éjszaka történt Bakonypéterdnél,  miután autójuk egy másik járművel ütközött. Az egyik áldozat egy 20 éves fiatal lány, a másik áldozat pedig egy...
Advertismentspot_img

Most Popular