Az elmúlt évek során Pécsen, a Pálosoknál található Vasarely Jel című szobránál néhány helyen a víz beszivárgásának következményeként korróziós problémák jelentek meg, ezért a BIOKOM Nonprofit Kft. a szobor felújítása mellett döntött.
A...
A tavalyi évben hirdette meg Pécs először a „Dönts velünk!” – közösségi költségvetési projektet, amelynek keretében számos beruházás megvalósítására nyílt lehetőség a városban. Ezek közül az egyik a Meszes városrészre fókuszál. A...
Az elmúlt évek során jelentősen leromlott a Sarkantyú utcai gyaloghíd állapota, ezért a BIOKOM Nonprofit Kft. a híd felújítása mellett döntött. A projekt során a híd teljesen új járófelületet és korlátot kapott,...
Ha Vitézy Dávid és csapata nyeri a fővárosi választást, elkezdik a HÉV-járművek és vonalak felújítását - mondta az LMP szóvivője szombati budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
Gál József azt mondta, Vitézy Dávid csapata...
Karácsony Gergely főpolgármester büszkén osztotta meg közösségi oldalán, hogy az M3-as metró Deák Ferenc téri állomása egy nemzetközi építészeti verseny döntőjébe jutott. A bejegyzést Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt sem hagyta szó nélkül, mivel...
A VáRo-Bau Kft. adta be a nyertes ajánlatot a meghívásos közbeszerzésre, így ez a cég újíthatja fel a Stefánia úti egykori Magyar Földtani Intézet épületét nettó 299 (bruttó 380) millió forintból. A...
Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított aluljáró. – olvasható a MÁV hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A felújítás során az aluljáróban elvégezték az álmennyezet padlóburkolat teljes cseréjét a lámpatestekkel, új elektromos hálózattal, vízelvezetőkkel együtt,...
Ma délelőtt megtörtént a Diána tér zöldterületeinek felújításához kapcsolódó sajtónyilvános projektzáró esemény. A Schmuck Roland, a terület önkormányzati képviselője, Jedlicska Zsófia, a Pécsi Létesítményüzemeltető Kft. ügyvezetője, valamint Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési...