90 éves korában meghalt Vitár Róbert legendás sportriporter. A Blikk úgy tudja, hogy a kommentátor március elején hunyt el.
Vitár Róbert 1944 és 1952 között a zuglói Szent István Gimnázium diákja volt. A Pedagógia Főiskola...
Ötvennégy évesen elhunyt Monostori Attila Európa-bajnoki ezüstérmes és Világkupa-győztes vízilabdázó.
Az utóbbi szezonok során az OSC korosztályos csapatainál dolgozó szakember szombat éjjel tragikus hirtelenséggel halt meg a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint.
Monostori a...
Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel.
Halála nagy veszteség az egész mozgóképes szakma számára...
Kedden, New Yorkban hosszú betegség után elhunyt Roy Ayers amerikai zenész, a dzsessz-funk úttörője. A világhírű vibrafonos, lemezproducer és zeneszerző, az Everybody Loves the Sunshine című dal írója kedden, 84 évesen New...
Hetvenhat éves korában pénteken elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, publicista, meseíró - tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel.
Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod vármegyei Szögligeten, és 1962-ben költözött...
Holtan találták Gene Hackman kétszeres Oscar-díjas színészt Santa Fé-i otthonában felesége, Betsy Arakawa mellett. A házaspár kutyáját is holtan találták az otthonukban.
A rendőrség és a helyi seriff is azt nyilatkozta, hogy az idegenkezűséget kizárták, de ennél...
Életének kilencvenegyedik évében örökre lehunyta szemét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Harkányi Endre.
A Kossuth-díjas színművész idén január elején került kórházba, mert otthonában elesett, és combnyaktörtést szenvedett. Az eset után a Storynak ezt...
Elhunyt Csombor Teréz színésznő, a a Drága örökösök színésznője. A hírt közösségi oldalán a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tudatta.
"Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház...