89 éves korában elhunyt Módos János (Janipapa), a szigetvári birkózás legendás alakja , jelentette be a szomorú hírt közösségi oldalán Módos Csaba.
Módos János munkásságát a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) tavaly év végén...
Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja, méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt – közölte kedd este az Örkény Színház Facebook-oldalán. A Jászai Mari-díjas magyar színész...
Életének 88. évében, hétfőn meghalt Vajda Mihály Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - közölte a Magyar Tudományos Akadémia kedden az MTI-vel.
Vajda Mihály 1935-ben született Budapesten. 1958-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófia, majd...
A szon.hu számolt be a szomorú eseményről, hogy Horányi Zsuzsa, a Kelet-Magyarország egykori kollégája vasárnap, egy napkori futóversenyen, futás közben elhunyt.
A szon.hu információiból tudható, hogy Zsuzsa egy, számára "sprinttávnak" számító, mindössze öt...
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Szilágyi Mária munkásságának középpontjában a kortárs dráma...
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja
Közleményük szerint a színművész méltósággal viselt betegségben...
Hetvennégy éves korában pénteken hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő - tudatta honlapján a Litera irodalmi portál, amelynek állandó szerzője volt.
Mint írták, Reményi József Tamás 1949-ben született...
90 éves korában elhunyt Ivasivka Mátyás, Pécs ikonikus és sokak által kedvelt és szeretett karnagya.
„Kegyelettel emlékezünk iskolánk ikonikus tanárára, karnagyára, cserkészvezetőjére, akinek neve egybeforrt az intézménnyel, aki egész személyiségével nevelt és tanított....