Tag: bántalmazás

Fideszes polgármesterjelölt lett a tanárból, aki naplóval ütötte az ötödikes diákot

Tüke László korábbi alpolgármestert, a József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettesét indítja Pusztaszabolcson a Fidesz a júliusi önkormányzati választáson. Tüke önkormányzati képviselő is, de ő volt az, aki 2019-ben írásos figyelmeztetést kapott a...

Életveszélyesen bántalmazta a csecsemőjét az anya

A gyanú szerint súlyosan bántalmazta a gyermekét, ezért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán...

Elhunyt a tokaji idősotthonban bántalmazott férfi

Halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy tokaji idősotthonban történt bántalmazással kapcsolatban – írja a 24.hu. Az eset kapcsán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)...

Kozma Lilla Rita bántalmazásának története: „…halálfélelmem volt, pánikrohamom…”

 „Majdnem tizenöt éve történt, de csak két hete van az … hogy képes vagyok beszállni egy liftbe. Ezt csak azért mondom, mert az emberek többsége, aki nem élt át hasonlót, nem tudja...

Tényleges életfogytiglanra ítélték az apját körfűrésszel bántalmazó férfit

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki félelemben tartotta, többször bántalmazta és egy alkalommal, elektromos körfűrésszel életveszélyesen megsebesítette az apját Budapesten.     A bíróság azt közölte pénteken az MTI-vel,...

Bántalmazta az apját, megölt két kiscicát, az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kér rá

A Pécsi Járási Ügyészség garázdasággal és állatkínzással vádolja azt a férfit, aki 2022 novemberében előbb édesapját bántalmazta, majd két kölyökmacskájukat nekidobta a falnak, amitől az állatok elpusztultak. – írja a PécsAktuál. A vádhatóság...

Szilágyi Liliánát testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta az apja

Szilágyi Liliána Európa-bajnokságon ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó Instagram-posztban írta meg, hogy milyen szenvedéseken ment keresztül apja által. Dr. Szilágyi Zoltán egykori olimpikon, jelenleg ügyvéd a lányát és feleségét éveken át testileg,...

Őrizetbe vették a csecsemőjét ököllel többször megütő kaposvári férfit

Egy 25 éves kaposvári férfi november 11-én napközben élettársával és 6,5 hónapos csecsemőjükkel otthon tartózkodott. Az anya magukra hagyta őket, hogy tápszert készítsen. Ezalatt a gyermek sírása annyira felidegesítette a pihenni vágyó...
Advertismentspot_img

Most Popular