A Mávinform közleménye szerint a Budapestről Kassára tartó Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően Halmaj állomáson felkapaszkodott két ember. Egy szemtanú bejelentésére a vasúttársaság forgalomirányítása intézkedett a vonat azonnali megállításáról, a...
Összeütközött, majd a járdára hajtott és több gyalogost elsodort két autó hétfő délután Debrecenben, a Faraktár utcában - írta honlapján a rendőrség. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint heten sérültek meg, egyikük a...
Ittas, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi okozott balesetet, aki be sem volt kötve
Balesetet okozott egy ittas férfi, ezúttal a 6-os főúton Paks térségében, a 108-as kilométerszelvény közelében. Egy autós közlekedett Budapest felől Paks...
Két autó ütközött össze Tamási térségében. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Balesetről érkezett bejelentés 2024. március 2-án nem sokkal reggel negyed kilenc előtt. Az eddig rendelkezésre álló...
Óriási karambol történt reggel Belvárdgyulánál. Ahogy arról mi is beszámoltunk, két személyautó és egy busz karambolozott Belvárdgyula közelében, az 57-es főút 20-as kilométerszelvényénél.
A katasztrófavédelem beszámolója szerint a baleset következtében három ember beszorult, őket...
Két személyautó és egy busz karambolozott Belvárdgyula közelében, az 57-es főút 20-as kilométerszelvényénél - írja a katasztrófavédelem.
A műszaki mentéshez a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett pécsi és mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztottak a helyszínre....
Egy kamion borult fel a Szekszárdot elkerülő úton. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Balesetről érkezett bejelentés 2024. február 26-án 14 óra 43 perc körüli időben.
Egy gabonát szállító...
Az elmúlt hétvégén négy tűzesetnél és négy műszaki mentésnél avatkoztak be Baranya vármegyei tűzoltók.
Gépjárműtűz volt Pécsudvardon, ahol teljes terjedelmében égett egy személyautó motortere péntek délután Pécsudvardon, a Miklósi Gyula utcában. A sofőr...