Újabb jó hírekkel szolgált Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd Egyesület vezetője, önkormányzati frakcióvezetője, a GVB elnöke.
A Zöld Város Program jó ütemben halad. Szekszárdon, a Liszt Ferenc téri buszmegállót – ahol még a...
A baranyai tájakon évek óta kitűnően beérik a füge. A pécsi piacokon már minden fügeimádó beszerezhette a helyből származó déligyümölcsöt. Kiváló téli csemege szárítva, lekvárnak. No, és az uraknak folyékony formában.
A füge...
Két apáca-fütyülőlúd érkezett a debreceni Nagyerdőbe a zürichi állatkertből - közölte a helyi állatkert igazgatója az MTI-vel csütörtökön.
Nagy Gergely Sándor jelezte: az idén márciusban kelt fiatal tojókat már el is fogadta társainak...
Elérkezett a paradicsom befőzésének az ideje, ezért a piacokon bőséges kínálat található az igazi, szabadföldben termesztett vérvörös zöldségből.
Recepteket a bahir.hu egy korábbi írásában is talál a paradicsom téli tartósításához.
Meglepő, de a paradicsom...
Az elmúlt napokban több földrengés rázta meg Magyarországot, amelyek kockázatot jelentenek a tervezett Paks 2 atomerőműre. Ezt erősíti meg Harangi Szabolcs geológus, egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz és Földtudományi Intézetének...
Egy új, magyar kutatók közreműködésével megjelent nemzetközi tanulmány szerint megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.
A Nature című folyóiratban augusztus elején megjelent tanulmányban...
A piacokon már felváltotta a dinnyét a csemegekukorica. Gyermekkorunk kedvelt csemegéje mindazok mellett, hogy nagyon finom, számos, kiváló élettani tulajdonsággal rendelkezik. A kukorica például gazdag antioxidánsokban, kiváló fehérjeforrás, rostokban gazdag, még a...
Elkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben. A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez - közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, hogy a következő három...