Húsvét után minden gyomor kívánja a kíméletes ételeket. A medvehagyma szezonja lassan lejár, így érdemes más vadon termő, ehető növények után néznünk, hogy a gyomrunk mellett a pénztárcánkat is kíméljük, miközben a...
Magyarország környezeti állapotának javítása érdekében a lakossági energiahatékonysági beruházásoknál az energiatakarékosságot és a légszennyezés csökkentését eredményező fejlesztésekre kell helyezni a hangsúlyt, ezen felül a kormánynak a régi szennyező járművek behozatala ellen is...
A Föld napjának ötlete John McConell nevéhez köthető, aki 1968-ban az UNESCO konferencián szólalt fel a témával kapcsolatban. Az ezt követő évben pedig, 1970-ben rendezték meg először, amit egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes Eart Day Network (Föld napja...
A napenergia az egyik leginkább fenntarthat, környezetbarát energiaforrás, ami a rendelkezésünkre áll, ám komoly hátránya, hogy az energia hosszútávú tárolása eddig megoldhatatlannak tűnt. Most azonban úgy tűnik, erre is van lehetőség.
A hvg...
A húsvéti sütés-főzés és a sonka mellé feltálalt húsvéti tojások elfogyasztása után minden háziasszonyban felmerül a kérdés, hogy is lehetne a lehető legcélszerűbben, és főképpen a lehető legkörnyezetkímélőbb megoldással újrahasznosítani a tojások...
A kormány magánszemélyeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak biztosít pályázási lehetőséget.
A pályázat során elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához írt ki pályázatot a kormány, amire diákok, nyugdíjasok és magánszemélyek is pályázhatnak. Egymilliárdos keretösszegű a pályázat, a...
Az olyan vadon termő fűszernövények, mint a pitypang, a csalán és a százszorszép, fajgazdaggá és színessé teszik a kertet: a rovarok és a méhek – különösen a pillangók – életének alapját képezik,...
Ha még mindig lapul a fiókban megunt, használaton kívüli mobiltelefon, ne habozz, Passzold vissza Tesó!
Miért is fontos mindez? Mobiltelefonjainkhoz olyan ásványok szükségesek, melyek kitermelése súlyos környezetvédelmi veszélyekkel jár. Ilyen például a koltán...