Az orosz gáztól való teljes energetikai függetlenségre törekedve, válaszul Oroszország európai energetikai zsarolására és az ukrajnai háborúra, Litvánia teljesen lemondott az orosz gázról
- áll a minisztérium honlapján közzétett közleményben, melyben azt is írják,...
Májusban véget ér az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstop, ahogy az üzemanyagra vonatkozó is. A kormány még nem döntött el, hogy meghosszabbítja-e ezeket, azonban ha nem úgy szakértők szerint nagyon komoly drágulás várható....
Bár az orosz gáz kapcsán többnyire az hangzik el, hogy olcsóbb az átlagnál, februárban mégis a piaci árnál is drágábban jutottunk hozzá – derült ki a G7 cikkéből. A tendencia pedig maradhat a nyáron...
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
2022. április 20-án a Központi Nyomozó Főügyészség egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket. Az ügyészség által szervezett...
Hetvenöt éves korában meghalt Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, érdemes művész.
A táncművészt csütörtökön hajnalban érte a halál - tudatták Markó Iván hivatalos...
Az árak széles körű emelkedése
Egy piacgazdaságban az áruk és szolgáltatások árai szüntelenül változnak, egyesek felmennek, mások lemennek. Inflációról akkor beszélünk, ha nem csak egyvalaminek az ára emelkedik meg, hanem sokféle árué és...
Az elmúlt két hétben az észak-ukrajnai Csernyihivből származó 15 éves Andrij sokkal többet gitározott, mint korábban. Ez egy módja annak, hogy megbirkózzon fizikai és lelki fájdalmával.
A fizikai fájdalom mindenki számára látható. Andrij...
Fának csapódott egy autó az M5-ös autópályán, a sofőr a helyszínen meghalt.
Egyelőre tisztázatlan okból lesodródott az útról és egy út menti fának csapódott egy személygépkocsi az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalának...