Hat mezőnyben összesen mintegy 150 versenyautó áll rajthoz a pénteken és szombaton Pécsen és környékén sorra kerülő 57. Mecsek-ralin. Ez lesz a HUMDA országos ralibajnokság idei harmadik futama, amelynek keretében a Historic...
Befejezi pályafutását Varga Dénes, a Ferencváros olimpiai bajnok vízilabdázója - jelentette be a játékos mellett a klub is. Az FTC a napokban nyerte meg a Bajnokok Ligáját, így a bajnoki címmel és a Magyar...
Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán kedden.
A miniszter hangsúlyozta: "Ahogy az lenni szokott minden...
A pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott hétfő este megérkezett dél-bajorországi bázisára, Weiler-Simmerbergbe.
A nemzeti együttes kora délután Telkiből indult, ahol az M4 Sport kérdésére a szombati barátságos mérkőzésen megsérült Styles Callum elárulta,...
Miután a Szombathelyi Haladás nem kapott licencet az NB II-be, több lehetőség is felmerült, hogyan töltség fel a másodosztályt, hogy kellő létszámban legyenek a jövő évi bajnokságban. Ehhez az egyik lehetőségnek az...
Az első rajtkockát nagy csatában megszerezte, majd mindkét futamot megnyerte a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei második, Slovakiaringen zajló fordulójának szombati napján.
A...
Michelisz Norbert a második helyen végzett a túraautós TCR World Tour idei szezonjában a harmadik versenyhétvége első futamán.
A sorozat honlapja szerint a 39 éves magyar pilóta az egyesült államokbeli Ohióban zajló viadal szombati...
Récsei Rita legjobb magyarként, nagyszerű versenyzéssel a 14. helyen végzett női 20 kilométeres gyaloglásban, melyet a házigazdák olimpiai címvédője, Antonella Palmisano nyert meg, ezzel a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság első aranyérmét szerezte...