Közleményt adott ki Milák Kristóf a július 14-én kezdődő fukuokai úszó világbajnokság kapcsán. A világklasszis sportoló a bejelentés szerint saját fizikális és mentális épsége érdekében nem indul el a versenyen. Az alábbiakban...
Több mint 200 versenyautó áll rajthoz a pénteken és szombaton Pécsen és környékén sorra kerülő 56. Mecsek-ralin. A verseny egyben a HUMDA országos ralibajnokság idei harmadik futama is lesz, amelynek keretében a...
A mai napon sorsolták ki az Európa Konferencia Liga párosítását, ahol immáron a 2 dobogós magyar csapat - a Debrecen és a Kecskemét - és a kupagyőztes ZTE is érintett volt. Előzetes...
Több érmet is nyertek a magyar sportolók a berlini speciális olimpia első olyan napján, amelyen az érmekért harcoltak – írja a Magyar Speciális Olimpia Szövetségre hivatkozva az NSO.
Öt sportágban is emberfelettit nyújtottak...
A magyar válogatott a hétvégi, Montenegro elleni gólnélküli döntetlen után most a csoport papíron leggyengébb csapata, Litvánia ellen játszott. Ugyanakkor óvatosságra inthette a csapatot, hogy a litvánok hazai pályán pontot tudtak szerezni...
A feröeri Kí Klaksvík lesz a Ferencváros első ellenfele a Bajnokok Ligája idei kiírásában. Az első mérkőzést Feröer szigeten rendezik, a visszavágót pedig a Groupama Arénában.
A lehetséges ellenfeleket az UEFA már délelőtt...
Európa játékok- Lengyelország
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra legyőzte Portugáliát a lengyelországi Európa Játékokon, a csoportkör keddi, első fordulójában. - közölte az MTI.
A két csapat legutóbb a kontinenstorna elődöntőjében találkozott egymással,...
Marozsán Fábián két szettben legyőzte a hazai Edoardo Lavagnót a perugiai challenger-tenisztornán, így bejutott a világranglista legjobb száz játékosa közé. - írja a nemzetisport.
A tavasszal Carlos Alcarazt is legyőző Marozsán legfontosabb mérkőzése...