Izzik a levegő a pécsi Momentum körül, komoly belharcok tarkítják a városvezetés munkáját, részben a Momentum-DK tengely és a Péterffy-MSZP duó közti konfliktusok miatt. Ezúttal honlapunk virtuális vendége Péderi Tamás volt, aki...
Hiszen az, akit sarokba szorítanak, már csak támadni tud, nincs hova bújnia, nincs hova menekülnie. Valami ilyesmi történik a kommunista utódpárttal, az MSZP-vel is, a szemünk láttára, Pécsett. Véleménycikk következik.
Az MSZP 1994-ben,...
Ma délelőtt tett közzé a pécsi Fidesz frakcióvezetője, Dr. Csizmadia Péter egy hosszabb bejegyzést a közösségi oldalán, ami gyakorlatilag egy hat pontból álló javaslat csomag volt, Pécs város költségvetését illetően. Szinte biztosra...
Márton Gábor a pécsi labdarúgás egyik legnagyobb legendája 2020 nyarától dolgozott MOL Fehérvár gárdájánál, ám az elmúlt mérkőzések pocsékul sikerültek a székesfehérváriaknak, és szinte biztosra vehető, hogy ez Márton állásába fog kerülni.
Ahogy...
Lezárult a szavazás a Misina-tető felújításával kapcsolatosan. Ahogy arról már beszámoltunk, három pályamű közül lehetett választani, közel húszezer ember szavazott, és a verseny drámaian szoros lett: mindössze 25 szavazatnyi különbség döntött.
Drámai...
Tűzeset történt ma napközben Pécs belvárosában. A tűzoltókat a Nagy Lajos király útjára riasztották.
Papírhulladék kapott lángra Pécsen, a Nagy Lajos király útján, egy négyemeletes ház egyik lakásának erkélyén. A lakók a város...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik haragosukat fenyegették, majd a ház bejárati kapuját ütötték, rugdosták Pécsett.
Garázdaság, valamint zaklatás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 37 éves,...
A Pécsi Járásbíróság 2021. február 12-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra tizennyolcadik életévét betöltött személy által kereskedéssel, oktatási, köznevelési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetőleg annak közvetlen környezetében elkövetett új pszichoaktív...