A pécsi születésű, Németh Daniella, (ismerőseinek Danó) 2013-ban, mindössze 16 évesen szenvedte el az egyik legdrasztikusabb, harmadik leggyakoribb haláloki tényezőt, a stroke-ot.
Minden előjel nélkül csapott le rá az agyvérzés, ugyanis fizikálisan és...
A rendőrök eljárást indítottak egy 45 éves férfi és egy 21 éves nő ellen, akiket tegnap, június 6-án gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozók szerint a 45 éves sellyei férfit és a 21 éves...
A pécsi rendőrök hat fiatalkorút gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A pécsi rendőrök hat fiatalkorút gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
Bejelentés érkezett 2021. június 5-én 7 óra 45 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy a lothárdi...
A pécsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a gépkocsit vezető férfit.
Egy 30 éves helyi férfival szemben intézkedtek 2021. június 3-án 20 óra 32 perckor Pécsett, a Szeptember 6. téren a rendőrök. A férfi...
15 hónap. Ennyi idő telt el, azóta, hogy utoljára láthattuk színpadon Pécsi Nemzeti Színház színművészeit. Tegnap azonban hála az égnek visszatértek, méghozzá A miniszter félrelép című darabbal.
Elmondhatatlanul vártam már, hogy újra...
Ez a hétvége nem a pihenés ideje, ha nem az összetartozásé, a zöld gondolatoké Pécsett is, tegnap megemlékezések, kerékpárok szállítására alkalmas buszok beüzemelése, ma pedig faültetés a Béke Parkban a Környezetvédelmi Világnap...
Na végre!
Tegnap június 4-én, végre megnyitott a pécsiek által közkedvelt nyári bulihelyszín, a Káptalan Kert. Pénteken a Honeybeast indította a baranyai megyeszékhely koncertszezonját. Természetesen az oly rég óta nélkülözött kikapcsolódást védettségi...
A bringaszállításra alkalmas buszokat június 4-én mutatta be a pécsi kerékpáros szervezetek és a sajtó előtt Bánkuti István, a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnöke. Bánkúti István hangsúlyozta: „ez csak a kezdet, később...