Mint ismert, még tavaly ősszel történt incidens az egyik pécsi iskolában, ahol Jancsula Dezső, azaz Dezső bácsi tett rendet. Akkor neveletlen, nem is abba az intézménybe járó kamaszok dohányoztak az iskola területén,...
A rendőrök egy a 46 éves pécsi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A pécsi rendőrök eljárást indítottak egy 46 éves helyi férfi ellen, aki a gyanú szerint 2021. november 4-e és 30-a között...
Áder János köztársasági elnökhöz nyújtott be kegyelmi kérvényt annak a pécsi tanárnak az ügyvédje, akit a kollégái és diákjai megvédése miatt ítéltek el.
Jancsula Dezsőt azt követően marasztalták el, hogy az iskolásokat és...
Információink szerint legalább két autó egymásnak ütközött a 6-os úton, az Árkádnál. Dugó és torlódás várható, aki teheti kerüljön. Sérültekről nincsenek információink, a hatóságok vélhetően már úton vannak.
Vigyázzunk az utakon!
Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város óvodáiban az elmúlt napokban. Nyolc intézményből összesen 120-an kerültek járványügyi megfigyelés alá.
Az Anikó utcai, a Németh László utcai és a Móricz Zsigmond téri óvodákban...
A nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik két másik férfit azok szexuális beállítottsága miatt bántalmaztak Pécsett.
A pécsi nyomozók 2021. június 27-én egy 21 éves bostai és egy...
A mai napon kezdetét veszi az Advent Pécs 2021 programsorozat!
A hivatalos megnyitó 2021. november 26-án, pénteken 17:00-kor kezdődik a Széchenyi téren felállított színpadon - írja közleményében az önkormányzat.
A karácsonyi forgatagot Péterffy Attila, Pécs polgármestere...
Péterffy Attila, Pécs polgármestere kedden Facebook oldalán tette közzé Pécs ünnepi előkészületének képeit.
"Alakul az ünnepi hangulat a Széchenyi téren! November 26-án, pénteken pedig megnyitja kapuit a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár!" - írta...