Öt nap alatt nyolc társulattal találkozhat a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó közönsége szeptember 12-16. között - közölte a Pécsi Balett hétfőn az MTI-vel.
A tánctársulat közleményében jelezték: a hagyományos pécsi táncünnep idén is...
Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani. Ez derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
Baranya vármegyében Tarróson, Bács-Kiskun vármegyében Újsolton, Borsod-Abaúj-Zemplén...
A megyei jogú városokban a Nemzeti Választási Iroda 22.00 órai adatai alapján, a szavazatok 73,21 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
Pécs (77,78 százalék) 1. Péterffy Attila (Pécs...
Esténként a belvárosban járva sokan megcsodálják a Városháza előtti és a Jókai téri szökőkutakat, melyek a beépített fénytechnikának köszönhetően, több színben pompáznak.
A BIOKOM NKft. megbízásából Pécsen, a Színház téri szökőkutaknak is elkészült...
Már tavaly október óta gőzerővel dolgozott a Nevetnikék Alapítvány a PTE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztály új épületén, amleyet hivatalosan május 29-én adtak át. Közel háromszáz négyzetméternyi falfelületet festettek le, kétszáznál is több önkéntessel, akik...
Június 7-én, a nagy sikerű Chicago musicallel zárta a 2023/2024-es évadot a Pécsi Nemzeti Színház – olvasható a színház hivatalos Facebook oldalán.
Az évadban hatalmas sikert arattak a Pécsi Nemzeti Színház produkciói a...
Több mint 11 ezer négyzetméter felületű naperőművet telepített üzemcsarnoka tetőszerkezetére Pécsen a Körber Hungária Gépgyártó Kft., a forgácsolócsarnokban egy hőszivattyús hűtő-fűtő rendszert is kiépít. A több mint hárommillió eurós beruházással legalább 450...
Ötszáz-ötszáz millió forintos támogatást kap rehabilitációs eszközparkjának fejlesztésére a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem
Ötszáz-ötszáz millió forintos támogatást kap rehabilitációs eszközparkjának fejlesztésére a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem. Ezt jelentette be a Kulturális...