Októberben 19-én rendezik meg Magyarország mindeddig egyetlen Budapesten kívül tartott Pride-ját, a Pécs Pride-ot. Ezúttal a 48-as térről indul az idén, és a Széchenyi téren ér majd véget a meleg büszkeség felvonulás...
Bronzérmet nyert csapatban és hatodik helyet szerzett hip-hop duóban a magyar cheerleading válogatott Splitben, az Egyetemek Cheerleading világbajnokságán augusztus 4-én. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.
Büszkeség, hogy a csapat nagy...
A férfiaknál a címvédő és házigazda Pécs, a nőknél pedig az Újbuda csapata nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen rendezett országos bajnokságát.
Az elitmezőnyben fejenként 400 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás, majd zárásként 2...
Néhány óra alatt a szükséges ajánlások többszörösét gyűjtötte össze Kővári János a szeptember 22-i időközi választásra. Ezt közösségi oldalán tette közzé egy videóban.
Kővári János elmondta, hogy az előző jelölt, Vörösné Deák...
Összeütközött három személygépkocsi Pécsett a Páfrány utcában. Műszaki mentés céljából a város hivatásos tűzoltói vonultak a balesethez, amelyhez a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Sérülésekről szerencsére nincs...
Életének 92. évében elhunyt Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő, a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott kollekció létrehozója, Pécs díszpolgára.
A több mint hétszáz porcelánritkaságból álló gyűjteményt gondozó Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez eljuttatott...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya indított büntetőeljárást kábítószer birtoklása miatt miután olyan információkhoz jutottak, hogy Hollandiából származó kábítószerek Magyarországra juttatását egy magyar állampolgárságú,...
A Tüke Busz sajtóközleményét változtatás nélkül közöljük.
Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy társaságunk autóbuszai augusztus 3-án (szombaton) – az augusztus 19-i munkanap-áthelyezés miatt – a munkanapokra érvényes menetrend szerint közlekednek.
A Tüke Busz Ügyfélszolgálati irodájának...