Nőnap alkalmából ezúttal egy olyan magyar nőalakot mutatunk be, akit talán kevésbé ismernek ma, élete mégis példaértékű. Schwimmer Rózsa a világ első női nagykövete volt, Nobel-békedíjra is jelölték, az iskolában mégsem tanítják...
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-vel.
A hirado.hu információi szerint
Azbej Tristan, az Emmi üldözött keresztények...
Eddigi formájában megszűnik a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) névre hallgató pécsi színházfesztivál – derül ki a Hvg360 cikkéből.
A POSZT nonprofit szervezőcégébe 2012-ben vásárolta be magát a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrum Társaság....
Egy személy halálával befejeződik létezése. A teste viszont megmarad.
A halál a nyugati világban egyre inkább tabutéma. Amíg eleink jellemzően otthon, a szeretteik körében hunyták le örökre a szemüket, addig ma sok esetben...
Meghirdették hétfőn a pécsi Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét, amelyet a tervek szerint július 1. és 4. között megrendezendő programsorozat legnagyobb attrakciójának szánnak a szervezők.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. hétfői közleménye szerint bár a tavalyi...
Elkezdődött az egyezkedés nyári fesztiválszezonról, legalábbis a Balaton Soundnak és a Strand Fesztiválnak is otthont adó Zamárdiban mindenképp.
Múlt hét végén rendkívüli ülésre került sor Zamárdi önkormányzatában. Az ok a nyári fesztiválszezon volt,...
Nem babonából, hanem a koronavírus-járvány jelentette létszámstopp után maradt el a tizenharmadik Ördögkatlan Fesztivál. A 2021-es évben már kijelölték a dátumot, de a rendezvény sorsa még nincs kőbe vésve. Bérczes László a...
1836. február 24-én éve hunyt el a klasszikus ódák egyik legnagyobb magyar mestere, a "niklai remete", Berzsenyi Dániel. Az apjával folyamatosan harcban álló költő nehezen harcolta ki az elismerést, de az utókor...