Category: Kultúra

Megújult a Pécsi Harmadik Színház – új korszak kezdődik az uránvárosi kulturális tér életében

A Pécsi Harmadik Színház ikonikus uránvárosi épülete teljes körű felújításon esett át – erről Péterffy Attila polgármester a közösségi oldalán számolt be, kiemelve: jelentős önkormányzati forrásból sikerült megőrizni és megújítani Pécs egyik...

Közösségben az erő

Harmincéves fennállását ünnepelte a Pécsi Református Kollégium Kórusa, november 30-án. Az ünnepi alkalmat a kertvárosi református templomban tartották, a Refi hagyományos adventi istentiszteletével egybekötve.   Emlékek felidézésével, közös énekléssel kezdődött délután a jubileumi program,...

A Zengő-kilátó lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján a mecseki Zengőn álló kilátó nyerte el az Év kilátója 2025 címet. A Mecsek legmagasabb csúcsán magasodó, ikonikus építmény több mint 5750 szavazattal végzett az első helyen,...

Újra megszólalnak a pécsi harangok

December 6-án, szombaton 16:30-kor ünnepélyes keretek között adják át a pécsi belváros egyik legjelentősebb szakrális épületének, a dzsámiként ismert Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomnak megújult harangtornyát. A szertartáson Felföldi László megyéspüspök mond köszöntőt és végzi...

Érkeznek a városrészi karácsonyfák Pécsre

Pécs idén is ünnepi díszbe öltözik: a hagyománnyá vált városrészi karácsonyfák ezen a héten folyamatosan érkeznek meg a kijelölt helyszínekre. A Széchenyi téren november 20-án felállított „mindenki karácsonyfája” már most ünnepi hangulatot...

Családi programokkal és ünnepi koncertekkel vár az adventi időszakban a Pannon Filharmonikusok

A Pannon Filharmonikusok idén is gazdag adventi kínálattal készül: családi programok, vendégzenekarok, ünnepi hangverseny és öt alkalommal előadott Diótörő varázsolja ünnepi hangulatba a pécsieket és az ide látogatókat. A zenekar közleménye szerint december...

Rekordsikerrel zárult a PTE Művészeti Kar 2025-ös aukciója – bemutatkoztak a jövő művészei

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású műtárgy-aukcióját, amely mára a város és a hazai művészeti élet egyik legfontosabb kortárs eseményévé nőtte ki magát....

A Siklósi Vár elnyerte az Év Családbarát Emlékhelye díjat

Kiemelkedő szakmai és közösségi munkájáért az Év Családbarát Emlékhelye díjat kapta a Siklósi Vár. A rangos elismerést a Nemzeti Örökség Intézete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete adta át a keszthelyi díjátadó ünnepségen. A...
Most Popular