Tony Bennett többszörös Grammy-díjas amerikai énekes 96 éves korában junyt el new Yorkban.– írja Variety.
Tony Bennett népszerűségét jól mutatja, hogy az Alzheimer-kór diagnosztizálása előtt két évvel, 2014-ben érte el utolsó nagy sikerét,...
A művész nagyméretű képeinek szállítása miatt forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani a belvárosban. - közölte a Janus Pannonius Múzeum.
2023. július 27-én, csütörtökön költöznek Pécsre a monumentális Csontváry-művek (a Baalbek például 385×714 centiméteres)...
Ivott, és túlbulizta magát, emiatt nem tudott színpadra lépni Budapesten Johnny Depp és a Hollywood Vampires – írja az Index egy a Blikknek nyilatkozó, magát meg nem nevező bennfentes. A lap informátora...
Kilencvenegy éves korában elhunyt Mészáros Éva textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta a testület csütörtökön az MTI-vel.
A július 13-án elhunyt művész folyamatosan részt vett a divattervezők utánpótlás-nevelésében, egész...
77. évében hosszan tartó, súlyos betegsége után elhunyt Balázsovits Lajos színész, igazgató, a Nemzet színésze.
Balázsovits Lajos Nagykanizsán született, 1946. december 4-én. Középiskolásként, szülővárosában a Landler Jenő (ma Batthyány Lajos) Gimnázium, Harkány László vezette színjátszókörében kezdett...
A hétvégén, július 20–23. között rendezik meg tizenkettedik alkalommal a Világbéke Kórusfesztivált Bécsben, melyen a Bartók Béla Férfikar is részt vesz – írja a PécsMa.
A hírportál azt írja, hogy a 12. Világbéke...
Kiki, született Patkó Béla, Máté Péter-díjas énekes, 1957. július 19-én látta meg a napvilágot Budapesten. Zenei tanulmányokat a Vasutas Zeneiskolában végzett, Ákos Stefi és Sebestyén Erzsébet magántanárnál.
Budaörsön nevelkedett innen indult el énekes...
Sebestyén Balázs közismert magyar televíziós és rádiós személyiség, műsorproducer. 1977. július 17-én született Budapesten.
Két évig élt Pécsen a Páfrány utcában. Hétéves kora körül szülei elváltak, így Balázst és a testvérét az egészségügyben...