Adamis Anna jogász, Kossuth-díjas dalszövegíró, költő, előadóművész 1943. augusztus 30-án született a szlovákiai Gúta településen.
Az 1970–1980-as évek egyik legjelentősebb szövegírója. Különösen Presser Gáborral alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, akivel közösen az Omega és...
Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-ben kezdeményezte az eltűntek világnapjának megtartását, amelyről az ENSZ 2010-ben döntött.
Ezen a napon azokra emlékezünk, akik erőszak, fegyveres konfliktus következtében tűntek el, természeti katasztrófák, bűncselekmények miatt...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szandai Mátyás, a magyar dzsesszélet kiváló alakja. A több éve Párizsban élő nagybőgős 46 éves volt - közölte a Magyar Jazz Szövetség kedden közösségi oldalán.
Mint írták, Szandai Mátyás korábban...
Az ENSZ-közgyűlés 2009. decemberi állásfoglalásában döntött a nukleáris kísérletek nemzetközi napjának megtartásáról.
1949-ben ezen a napon hajtotta végre a Szovjetunió az első kísérleti atomrobbantást a szemipalatyinszki kísérleti telepen, amelyet a később már függetlenné...
A Debrecenben második alkalommal megrendezésre kerülő Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen 2023. augusztus 26-án és 27-én a harmadik, mindent eldöntő fordulóval folytatódtak a megmérettetések, mikor is ezen a napon a karmesterek mérhették...
Uhrik Teodóra táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár, Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 1943. augusztus 27-én született Budapesten.
Az Állami Balettintézetben 1961-ben végzett, és utána azonnal Pécsre...
Lux Ádám Jászai Mari-díjas, érdemes művész 1964. augusztus 26-án született Budapesten. A művészetek szeretete Édesanyjának, Lux Alfrédnének (sz.:Fennesz Julianna) és Édesapjának, Lux Alfrédnak köszönhető. Édesanyja az Arany János Gimnázium igazgatója, magyar szakos...
Vári Éva, Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas színművészésznő a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Pécs díszpolgára, 1940-ben született Nagykanizsán.
Érettségi után 1958-ban rögtön a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdett el dolgozni. 1963-ban Pécsre szerződött, és 1964-ben...