A Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti karos, festő-szobrász szakos hallgatói és intellektuális képességzavarral élő emberek közös alkotásai szerepelnek a Zsolnay Kulturális Negyed Kemence Galériájának tárlatán - közölte a Fogd a Kezem Alapítvány az...
2024-től a győri Széchenyi István Egyetem, a jövőben pedig már a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem is pontként fogja beszámítani a Mathias Corvinus Collegium (MCC)...
A Dugonics András irodalmi díjat 2020-ban alapította Baranyai Anikó azzal a céllal, hogy a kortárs magyar irodalom azoknak szereplőit, akik a szórakoztató irodalom berkein belül alkotnak. Cél, hogy ezáltal a kortárs irodalmárok...
Katona Klári, EMeRTon-díjas magyar énekesnő Ráckevén született 1953. október 20-án, és 13 éves korában kezdett el énekelni.
Kezdetben Katona Klári a Kék Csillag, majd a Neoton együttes énekese, velük, több alkalommal is szerepelt...
A hosszú ideje betegeskedő Kállai Kiss Ernő muzsikus kedden, 84 éves korában halt meg - közölte az elhunyt unokája szerdán az MTI-vel.
Kállai Kiss Ernő 1939-ben született Budapesten roma családban. Már általános iskolás...
Takaró Kristóf színművész nyerte el a 2023. évi Szendrő József-díjat!A rangos elismerést Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója adta át 2023. október 14-én, a Furcsa pár című produkció bemutató előadása előtt.A...
Először ad koncertet Magyarországon a Take That. A kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit fiúcsapata a nagy slágerek mellett novemberben megjelenő új albumáról is játszik. A koncertre 2024. július 3-án kerül sor a...
Az idei Villányi Vörösbor Fesztivál egyik fellépője volt a 2010 óta működő Konyha zenekar. Bár a hangpróbák, a készülődés és a logisztikai nehézségek egy koncert előtt nagyon sok időt elvesznek a zenekartól,...