Egy havi fizetésemet vonja el, mert múlt héten hangosan, de jogosan beszóltam a kormánynak és arra a mondatára, hogy menjek ki a teremből, azt mondtam, hogy NEM – írta Vadai a Facebookján.
Az eset március 16-án,...
A közelgő iskolai szünet alatt is látogathatók a nemzeti parki igazgatóságok szabadtéri ökoturisztikai létesítményei, tanösvényei és arborétumai - közölte Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére csütörtökön.
"Mindannyian megtapasztaltuk,...
Fokozatosan nyitnak az európai országok, a kedvelt nyári üdülőhelyek pedig ismét várják a turistákat. Görögország tegnap jelentette be, hogy azok, akik rendelkeznek vakcinaútlevéllel, PCR-teszt és karantén kötelezettség nélkül is beléphetnek az állam...
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 15 éves lány eltűnésének ügyében.
A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010-157/100/2021. körözési számon folytat eljárást egy helyi lakos eltűnése miatt.
Eltűnésével kapcsolatban egyik hozzátartozója tett bejelentést a...
Szájer József decemberben Brüsszelben homoszexuális orgián vett részt, ám a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a Fidesz alapítója és egykori erős embere pedig az ereszcsatornán keresztül próbált meg elmenekülni. Pechjére épp akkor ott...
Most az ausztrál miniszterelnök, Scott Morrison is megszólalt az ügyben.
Ausztráliában még februárban robbant a politikai szexbotrány, amikor is három kormánypárti politikusnő azt állította, hogy az egyik kollégájuk megerőszakolta őket. Ráadásul ha mindez nem lenne...
A Momentum EP-képviselője hétfőn egy Facebook-posztban jelentette ki, hogy "minden jel szerint" kitiltotta országából a Kínai Népköztársaság.
"Az Európai Parlament jogászai vizsgálják a kínai diktatórikus rezsim legújabb lépését, de minden jel szerint mint...
A polgármester és családja Afrikában nyaral, amire Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.
“HA MÉSZÁROS LŐRINC DUBAJOZNI JÁRHAT, AKKOR KASZANYI JÓZSEF, EGY VÁLASZTOTT POLITIKUS MIÉRT NE TANULMÁNYOZHATNÁ ZANZIBÁRON AZ OTTANI JÁRVÁNYVÉDELMET?...