100- 150 ezer forint közötti bírságra számíthat, aki egy záróra után még nyitva lévő szórakozóhelyen vagy egy illegálisan megrendezett házibuliban fut bele a rendőrökbe. A házigazdák azonban még ennél is súlyosabb büntetésben...
Egy személygépkocsi betonelemnek ütközött az M6-os autópályán, az A jelű alagútnál Bátaszék térségében- közölte honlapján a rendőrség.A baleset bejelentése 14 óra 42 perckor érkezett a rendőrséghez.Többen megsérültek.
Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki...
Tour de Hongrie idei csapatbemutatójára Siófok Fő terén került sor. Huszonkét csapat 130 kerékpárosa vesz részt a szerdán rajtoló Magyar Kerékpáros Körversenyen.
A versenyzők május 12-én, kedden indultak útjukra Siófokról. Az útvonal részét alkotja Kaposvár, Balatonfüred,...
Szijjártó Péter nemrégiben jelentette be, hogy Magyarország több országgal is megállapodott egymás oltási igazolásainak kölcsönös elismerésében. Sokan nagy örömmel hallottuk a hírt, hogy Szerbia, Montenegró, Bahrein és Szlovénia után most már Horvátországba is...
A józsefvárosi – és részben ferencvárosi – előválasztás az egyik legizgalmasabb lesz mind közül, ugyanis több előzetesen erősnek vélt jelölt is bejelentette már az indulását a 6-os választókerületben.
Ugyanis itt indul Demeter Márta...
35 évvel azután, hogy az Ukrajnában történt csernobili atombaleset bekövetkezett és ezzel a világ legnagyobb atomkatasztrófája megtörtént, most ismét veszéllyel fenyeget, mivel újra beindultak a hasadási reakciók a reaktorcsatornában. Még nem világos,...
Az egyetem kihívásokkal teli időszak, melyet néha a tanárok sem könnyítenek meg. Érdekes néhol vicces, néha kegyetlen tanár-diák levelezéseket mutatunk Önöknek. Az egyetemista olvasóinknak pedig ezúton is sok sikert kívánunk a vizsgaidőszakra!
A vidéki körzetek közül Szombathelyen várható az egyik legkomolyabb küzdelem az ellenzéki előválasztáson, miután két, országosan ismert politikus is bejelentette indulását. A DK Czeglédy Csabát, az LMP pedig Ungár Pétert jelöli Vas...