Milyen lenne egy valódi gyermekvédelemről szóló népszavazás?
Semmiképpen sem olyan, mint a mostani. Valós kérdések és valós problémák merülnének fel benne, nem gumicsontok.
A gyermekek védelmének például része lenne, ha nem adóztatnánk el őket...
Ha már a kormány népszavazást kezdeményez, úgy gondoltuk, hogy összegyűjtünk néhány fontosabb kérdést, melyről szintén érdemes lenne megkérdezni az embereket. Íme:
1: Akarja Ön, hogy a kínai kommunista párthoz kötődő egyetem, a magyar...
Egy nő 4,2 millió font (1,75 milliárd forint) értékű gyémántot lopott el 2016 márciusában egy londoni ékszerésztől úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a drágaköveket.
A bűntényt a vád szerint a 60...
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, Orbán Viktor mai bejelentése után nem sokkal a főpolgármester, valamint az LMP-Párbeszéd-MSZP miniszterelnök-jelöltje is bejelentette, hogy népszavazást fog kezdeményezni, mivel annak megtartása egy reggel megjelent rendelet miatt ismét lehetségessé vált.
Újabb népszavazás:...
A Szentatya szeptemberben látogat hazánk fővárosába az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében.
A NEK titkárságának kérésére közzétették, hogyan alakul a pápa programja Magyarországon való tartózkodása idején. Ebből kiderült, hogy érkezése napján, szeptember...
A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték – értesült a Népszava. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azért rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású...
Orbán Viktor mai bejelentése után nem sokkal a főpolgármester, valamint az LMP-Párbeszéd-MSZP miniszterelnök-jelöltje is bejelentette, hogy népszavazást fog kezdeményezni, mivel annak megtartása egy reggel megjelent rendelet miatt ismét lehetségessé vált.
Karácsony Gergely az alábbi három...
Orbán Viktor a Facebookon közzétett videójában felidézte, hogy Brüsszel a gyermekeinket támadta meg a szexuális propagandával, de a magyar kormány nem enged belőle. Elmondása szerint Brüsszel azért fenyegetőzik, mert nálunk be szeretnék...