A kiérkező járőrök, a közterület-felügyelőkkel közösen elfogták a 22 éves budapesti fiatalt.
Székesfehérváron a Közterület-felügyelet munkatársai tettek bejelentést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 27-én 0 óra 40 perckor, hogy a...
A legalább tucatnyi amerikai életet követelő halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken, az Egyesült Államok a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból - mondta helyi idő szerint csütörtök délután a Fehér Házban...
Halálos közlekedési baleset történt a 88-as számú főúton.
Két személygépkocsi ütközött Sárvár térségében.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. augusztus 27-én, 6 óra 14 perc körüli időben a 88-as számú főút 3-as kilométerszelvényében két...
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a közelgő szüret egyik legalattomosabb veszélyére, a mustgázra hívja fel a figyelmet tegnap megjelent közleményében.
"Magyarországon évente mintegy ötven alkalommal riasztják mustgázzal kapcsolatos esethez a tűzoltókat, az esetek...
Nyolcvanegy éves korában csütörtökön Szentendrén elhunyt Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - közölte az akadémia az MTI-vel.
Sokoldalú, a szobrászat minden területén otthonosan mozgó, gazdag...
Egy televízió, valamint berendezési tárgyak égtek egy társasházi lakásban Szekszárdon, a Wesselényi utcában. Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a tüzet. Az egységek az érintett ingatlan feletti...
Balesetnek próbálta meg beállítani hozzátartozója halálát egy tatabányai férfi, de nem tudott túljárni a rendőrök eszén.
Letartóztattak egy tatabányai férfit, aki a gyanú szerint balesetnek álcázta anyósa halálát - közölte a Komárom-Esztergom Megyei...
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy mivel a kormány nem tartotta be az ígéretét a Diákvárossal kapcsolatban, ezért kezdeményezni fogja, hogy a főváros vonja vissza a 2021-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges...