Öt helyszínen öt embert fogtak el abban a tervezésében és kivitelezésében sem utolsó rajtaütésben, amelyben közel 40 rendőr, két kutya és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei vettek részt. Kábítószerrel és új pszichoaktív...
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Martfű külterületén 2022. november 19-én, 15 órakor, mikor is egy 19 éves férfi közlekedett személygépkocsijával, és egy fő utasával, Martfű felől Szolnok irányába.
Haladása során áttért a menetiránya szerinti...
Tizennyolc éves korában elhunyt az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq.
A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, s a korosztályos bajnokságokban nyújtott...
Csak a szerencsén múlott, hogy nem végződött sérüléssel az a baleset, amit a 6-os főúton Tolna térségében rögzítettek a rendőrautók kamerái, amikor egy türelmetlen sofőr a kanyarodó sávban, majd a forgalomtól elzárt...
A balesetben az egyik gépjármű sofőrje, egy 24 éves káli fiatal férfi a helyszínen az életét vesztette, további három személy pedig orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Az eddigi információk alapján 2022. november 18-án...
Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken harminc napra annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint meggyilkolta a feleségét - tájékoztatta Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A 45...
"Most egyetlen dologra kell törekedni, a veszély elhárítására és egyetlen módon lehet a közvetlen veszélyt elhárítani, tűzszünettel; békét akarunk és tűzszünetet" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Belgrádban.
A magyar kormányfő Aleksandar Vucic...
Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, az elsőt a tegnapi, Lengyelországot ért rakétabecsapódást követően.
Gulyás a Barátság kőolajvezeték leállásáról beszélt először. Elmondása szerint nem a vezeték sérült, hanem a működtetéséhez szükséges...