Jó reggelt!
Ma is erőteljes lesz a gomolyfelhőképződés, és elszórtan számítanunk kell az tegnapihoz hasonlóan záporokra, zivatarokra. Az északi szél délutánra megélénkül. A hőmérséklet maximuma 27-29 fok között alakul.
További szép napot kívánunk!-Meteo Mecsek
Anonymous egy decentralizált nemzetközi hacktivista mozgalom. Gyakran tiltakozik különböző politikai, kereskedelmi és vallási szervezetek ellen, amelyek megpróbálják korlátozni a szólásszabadságot az interneten vagy csupán a szubkultúra negatívan érzékeli. Az évek során számos...
Június közepétől már falunapot is lehet tartani, és koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken.
A magyar lakosság magas átoltottságnak köszönhetően a védelmi intézkedések...
A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Elmondta: a kormány mindent megtett azért, hogy aki akarja, megkaphassa...
Az érvelés ködös és enyhén szólva vitatható, de Orbánék ezen szektor felett is rekordgyorsasággal átveszik a teljes uralmat.
Gulyás Gergely lényegében azzal vádolta meg a meddőségi magánklinikákat, hogy visszaélnek állami forrásokkal. Holott nem...
A pécsi születésű, Németh Daniella, (ismerőseinek Danó) 2013-ban, mindössze 16 évesen szenvedte el az egyik legdrasztikusabb, harmadik leggyakoribb haláloki tényezőt, a stroke-ot.
Minden előjel nélkül csapott le rá az agyvérzés, ugyanis fizikálisan és...
Jó reggelt!
Ma a napsütés mellett, egyre több helyen emelkednek a magasba a gomolyfelhők, és elszórtan záporok, kis eséllyel zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél mérsékelt lesz, a hőmérséklet 27-29 fok között...
Kislánya született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. Az Amerikában élő házaspár második gyermekének neve Lilibet Diana Mountbatten-Windsor, beceneve Lili.
A hírt Harry herceg - II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai...