Már korábban megszületett a megállapodás az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság között a védettségi igazolványról, a vakcinaútlevélről. A dokumentum mindenkiről három információt fog tartalmazni: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által...
Ma a sok napsütés mellett megnövekednek a gomolyok, illetve gyengén fátyolfelhős lesz az ég. A déli szél délutáni órákban megélénkül. A hőmérséklet 32-34 fok között alakul. Érdemes 11-15 óra között odafigyelni az...
Vásárláskor ma már mindenki a lehető legmodernebb és az energia takarékosabb háztartási eszközöket keresi, pedig ahhoz, hogy a hűtő vagy a fagyastó valóban takarékos legyen, mi is kellünk. Tehát legyünk okosabbak az...
Az uborkaszezon mellett talán csak a paradicsomszezont vártuk jobban. Ez a csábítóan piros, lédús, ízletes, zamatos, illatos, egészségesen finom zöldség mindannyiunk kedvence. A Dél- és Közép- Amerikából származó paradicsom (Solanum lycopersicum), a...
John McAfee 75 éves korában elhunyt brit-amerikai programozó, üzletember volt. Nevéhez köthető a McAfee antivírus program, az első számítógépes vírusirtó. Dolgozott a NASA Apollo-programjában és politikusként is kipróbálta magát. A techguru életében...
További szép hétvégét kívánunk! Vasárnap sok napsütésre és 30 fok körüli maximumokra számíthatunk, a megnövekvő gomolyfelhőzetből csapadék nem várható. Az északnyugati szél időnként megélénkül, de átlagban mérsékelt marad. A hőmérséklet reggel 16-18°C,...
A tegnapi HIDEGFRONT után ma átmeneti felfrissülés érkezik térségünkbe! Az északnyugati szél élénk lesz, és csupán csak estére mérséklődik. Eleinte napos időnk lesz, majd megnőnek a gomolyok, csupán a térség...
SZUPERCELLA ÉRKEZIK! Kiadták a LEGMAGASABB zivatar riasztást az egész megyére! Délnyugat felől SZUPERCELLA érkezik! VIHAROS szél, 2-5 cm jég és felhőszakadás várható. Jelenleg Pécs a célpont! - írja a Meteo Mecsek....