Ezért ne használjon ivermectint COVID-ra!
A világ vezető orvostudományi szaklapja is leírja gyerekekkel foglalkozó részében: az ivermectin hatása egyáltalán nem bizonyított, nem javasolt használata (csak klinikai tanulmányok körében, ellenőrzött keretek között próbálható ki)....
Hűvös időre ébredhetünk. A minimumok 5-7 fok között alakulnak. Kevés lesz a felhő fölöttünk, de néhol köd és párafoltok kialakulhatnak. Az északi szél gyenge marad .
Maradnak a 20 fok alatti maximumok. A...
Korábban beszámoltunk már arról, hogy októbertől Olaszországban mind az állami, mind a magánszektorban kötelező a védettségi igazolvány, valamennyi munkavállaló számára. Védettségi igazolványt az kaphat, aki átesik a betegségen, beoltatja magát, vagy PCR-teszttel...
„Bár Magyarországon az átoltottság aránya a lakosság körében nagyon jónak mondható, mégis azt gondolom, hogy a járványügyi intézkedések betartása, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás, és természetesen elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a...
Ma kezdetben még kevés felhő lesz felettünk, majd észak felől beborul és a déli óráktól elered az eső. A hőmérséklet 15 fok alatt marad. Az északnyugati szél mérsékelt lesz.
Dél magasságában észak felől...
Reggelre a hőmérséklet 7-9 fok között alakul, de a völgyekben lehet ennél kicsit hidegebb is. Kevés felhő lehet az égen, de néhol köd és párafoltok kialakulhatnak, melyek a délelőtt folyamán feloszlanak. Az...
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 859 814, közülük 5 571 043 fő már a második oltását is megkapta, 612 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az...
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 859 814, közülük 5 571 043 fő már a második oltását is megkapta, 612 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az...