A koronavírus járvány ismét terjed, ezúttal újra mi védekezünk és ő támad, aminek az eredmény az egyre növekvő esetszámok, és az elhunytak számának drasztikus emelkedése. A vírussal szemben a vakcina az egyetlen...
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 24 éves salgótarjáni férfinak a letartóztatását, aki gyermekkorú barátnőjét erőszakkal arra kényszerítette, hogy más férfiaknak nyújtson szexuális szolgáltatást.
A...
A megszokottól eltérően, ezúttal délután lesz a csütörtöki kormányinfó, ahol Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentheti be a tegnapi kormányülésen meghozott döntéseket. Szakértők szerint szigorítás várható, igaz múlt héten is erre számítottak,...
A beoltottak száma 6 013 007 fő, közülük 5 784 958 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 767 új fertőzöttet igazoltak, ezzel...
Reggel egy frontrendszer vonul át térségünk felett, mely felhőátvonulást hoz magával. Csapadék csak gyenge eső, illetve zápor formájában lehet, de számottevő nem várható. Az északnyugati szél megélénkül.
A frontrendszer átvonulása után felszakadozik a...
Sikeresnek bizonyult a brit Emergex „tapaszos” COVID elleni vakcinája, ezért megkezdhetik a klinikai vizsgálatokat – számolt be a hírről a The Guardian.
Az Emergex nem egy hagyományos vakcinát gyártott, hanem egy párnás eszközt,...
A rendőrség idén is elindítja a „SuliMoped” elnevezésű programot általános, továbbá középiskolás tanulók számára.
A kezdeményezés célkitűzése, hogy a baranyai diákok díjmentesen segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessenek. A programban az iskolások a tantervi órakereten kívül sajátíthatják el elsőként az elméleti, majd a...
A Blikknek nyilatkozott Fekete Dávid egy állítólagos, neve elhallgatását kérő áldozata.
Az illető szerint a jelenleg előzetesben ülő egykori megasztáros énekes rengeteg pénzt rejtett el, például a föld alá elásva.
Állítását a lap szerint egy titokban...