Kedden délután vettem fel a harmadik oltást, és mivel tavasszal kínai vakcinát kaptam, amivel korlátozottan tudtam csak külföldre utazni, ezért az egydózisú Janssent kértem ezúttal, ami ezeket a problémákat szerencsére megoldja. Tegyük...
Újabb gyermekek és dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsett. Kilenc óvodából összesen 132-en kerültek járványügyi megfigyelés alá - írja közleményében az önkormányzat.
Az Apáczai 1-es, a Budai Nagy Antal utcai, a...
Az 5-11 éves gyermekek oltásához is megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap - tájékoztatott a hivatalos kormányzati oldal. Ahogy írták, a gyermekeket az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házigyermekorvosoknál oltják majd. A...
A beoltottak száma 6 166 840 fő, közülük 5 874 429 fő már a második oltását is megkapta, 2 824 464 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6849 új fertőzöttet igazoltak,...
Többfelé képződik pára az éjszaka folyamán. A hőmérséklet igen hideg lesz -5 és -7 fok között alakul majd. Szélcsend várható. Délelőtt mindenhol felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap.
Délután ugyan kisüt a...
Tegnap két rettenetes hírt kaptunk: délelőtt koronavírusban elhunyt a magyar rockzene talán legnagyobb alakja, Kóbor János, az Omega frontembere. Míg délután Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász felől érkeztek aggasztó hírek, miszerint koronavírus...
Ma reggel közölte a Legfőbb Ügyészség, hogy Völner Pál fideszes képviselőnek kezdeményezi mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter, legfőbb ügyész.
Völner Pál, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott...
A beoltottak száma 6 162 758 fő, közülük 5 870 466 fő már a második oltását is megkapta, 2 790 263 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 4311 új fertőzöttet igazoltak,...