Category: Hírek

Napos, de hideg nap vár ránk, majd jön a szezon leghidegebb reggele

Szerda délelőttre kiderül az ég, csupán kevés felhő lesz felettünk. Több helyen alakulhatnak ki párafoltok, az északi szél gyenge lesz. A hőmérséklet ennek tükrében -7 és -5 fok között alakul, majd fokozatosan...

Bérösszeomlástól tartanak a MÁV és Volán szakszervezetei

A két szakszervezet szerint a MÁV-Volán-csoportban egyre nagyobb a bérfeszültség, amit csak a kormány képes helyrehozni. “A bérek kritikus feltorlódásától, a bérrendszer gyors és totális összeomlásától tart a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó Vasutasok Szakszervezete, valamint...

Szakértők az ország teljes leállására készülnek az Omikron miatt

Annak ellenére is, hogy az Omikron a jelek szerint kevésbé súlyos lefolyású variáns, mint elődjei voltak. Mégis vészforgatókönyvek készülnek, ha esetleg a vírus miatt összeomlana az ország. Természetesen nem árt erre sem...

Ellenzéki összefogás: emlékezzünk a koronavírus 40 ezer halottjára

Már 40 ezer ember hunyt el koronavírus következtében Magyarországon. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott. Most, hogy az ötödik hullám elején járunk, tartanunk kell attól: az...

Olasz kormányfő: az egészségügyi problémák nagy részét az oltatlanok okozzák

A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki hétfő esti sajtótájékoztatóján az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még...

Viharos szél érkezik délután

Délután kevesebb felhő lehet felettünk, de észak felől fokozatosan csökkenni fog, és néhány órás napsütésben lesz részünk. A maximumok 1-3 fok között alakulnak, de a koraesti óráktól zuhanni fog. Az északi szél...

Közel 15 ezer új fertőzött a hétvégén, Kásler szerint ez akár napi 13 ezer is lehet a jövőben

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 292 759 fő, közülük 6 027 578 fő már a második, 3 286 577 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette....

Szeles, hideg, borús időre készülhetünk a hét első napján!

A hét első napja szürkén indul - írja a Meteo Mecsek. Vegyes halmazállapotú csapadék csak elvétve alakul ki. Eshet hó, havaseső és ónoseső is. Az északnyugati szél a délelőtt folyamán erőre kap, és...
Most Popular