Reggel kevés felhő lesz felettünk. A hőmérséklet fagypont körül alakul majd. Az északnyugati szél kezdetben méréskelt lesz, majd a késő délutáni órákra megerősödik, olykor viharossá fokozódik!
Délután a felhőátvonulások mellett sok napsütés várható....
Vasárnap hajnalban folytatódik a csapadékos idő, de fokozatosan mindenhol szűnni fog az intenzitás. A Mecsek magasabb pontjain kisebb havaseső, havazás is kialakulhat. A déli órákban felszakadozik a felhőzet. A délnyugati szél mérsékelt...
Hamarosan kezdődnek a tavaszi gyakorlati szezon nagyobb kiképzési eseményei, amelyek között – a korábbi évekhez hasonlóan - nemcsak magyar, hanem többnemzeti gyakorlatok is várhatók.
Az idei első ilyen közös kiképzési eseményre február végén-március...
Először indult el a kritikusinfrastruktúra-védelmi biztonsági összekötők felsőfokú szakirányú továbbképzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézetének szervezésében. A képzés a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság együttműködésével és szakmai támogatásával 2022....
A rendőrök befejezték annak a 33 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint hamis iskolai bizonyítvánnyal kezdett gépjárművezetői tanfolyamot. A gödöllői rendőrök intellektuális közokirat-hamisítással gyanúsítják.
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tett feljelentést...
Az alig másfél éves cég ellen rendelte el a NAV a végrehajtást. – írja írásában a Menedzsment Fórum.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes vámigazgatósága február 9-én végrehajtást indított a társaság cégkivonata szerint Nyírlugoson...
Ma megnyílnak az égi csatornák! Szombat reggel még jobbára közepesen felhős időre ébred Baranya, majd észak felől folyamatosan beborul az ég, és időszakosan elered az eső. Többfelé lehet zápor, kis eséllyel az...
Elon Musk 5,4 milliárd dollárban adományozott el Tesla-részvényeket egy jótékonysággal foglalkozó cégnek tavaly novemberben.
A milliárdos hétfőn jelentette be ezt, és dokumentumokkal is bizonyította, de azt nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik szervezet kapta...