Category: Hírek

Két év után Ferenc pápa ismét a Szent Péter téren mutatta be a virágvasárnapi szentmisét

Ferenc pápa a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.  A hagyomány kelt életre a Szent Péter...

Zàporok kialakulhatnak, hétfőn fagyhat!

Vasárnap reggelre a szél átmenetileg mérséklődik és fokozatosan a felhőzet is felszakadozik. A késő délelőtti óráktól újra megélénkül a szél, mindenhol élénk, olykor erős lökések is kialakulhatnak, de a Mecsek magasabb pontjain...

Több mint 10 fokos lehűlést hozott a hidegfront

Többfelé 10 Celsius-fokot meghaladó  lehűlést hozott a pénteken érkezett hidegfront. A fővárosban a napi szélrekord is megdőlt. Többfelé továbbra is viharos szélre, zivatarokra figyelmeztetnek. A húsvéti időjárás még bizonytalan, de egyes előrejelzések szerint...

Lesodródott az útról egy autó Bikal és Egyházaskozár között

Irányítás mellett halad a forgalom az érintett útszakaszon. Lesodródott az úttestről, majd a szántóföldön állt meg egy gépkocsi a Bikalt és Egyházaskozárt összekötő út 24-es kilométerszelvényénél. A kocsiban ketten utaztak, ki tudtak szállni....

Enyhe reggel után hidegfront érkezik

Szombat reggel sok felhő lesz felettünk, napsütés már csak elvétve alakul ki.  A délnyugati szél kezdetben mérsékelt lesz, majd fokozatosan megélénkül. A minimumok 12 és 14 fok között alakulnak.  A déli óráktól csak...

Milyen időnk lesz ma?

Reggelre a hőmérséklet 7 és 10 fok között alakul. Kezdetben kevés felhő lesz felettünk, majd délutánra megnövekszik a gomolyfelhőzet. A délnyugati szél egész nap élénk lesz. Pénteken délután sok lesz a felhő felettünk,...

Csapadékos délelőtt, kellemesebb délután

A hajnali órákban egy hidegfront éri el a térséget, ezúttal dél felől érkezik a csapadék. A délelőtt folyamatos csapadékhullás várható, majd észak-északkelet felé elhagyja a térséget a front csapadékmezeje. Néhol 10 mm...

Egy napra visszatér a tavasz, aztán jön az eső

Szerda reggel a Duna és a Dráva környékén még talajmenti fagy előfordulhat, de a térség nagy részén 1 és 3 fokos minimumok lehetnek. Kezdetben kevés felhő lesz felettünk, majd késő délutántól délnyugat...
Most Popular