Budapest környékén több településen sincs víz, lajtoskocsin szállítják azt, a pokoli hőségben. A probléma nem új, Dr. Keresztes László Lóránt az LMP képviselője erre már többször is felhívta a kormány figyelmét, korábban...
Derűs reggelre ébredhetünk, egy felhő sem lesz felettünk. A minimumok 21 és 24 fok között alakulnak. Délelőtt mérsékelt lesz a légmozgás, majd a déli óráktól megélénkül a délnyugati szél. Délben a hőmérséklet...
Pénteken zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi, fogorvosi és szakrendelők, valamint a védőnői tanácsadók is az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napján, Semmelweis-napon.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki tájékoztatása szerint a folyamatos...
Az előzetes adatok szerint 2022 májusában 7581 gyermek született, és 9984-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. június és 2022. május között a születések száma 2,0, a halálozásoké 7,6%-kal csökkent, a...
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy kedden elkezdődött a majomhimlő elleni vakcinák leszállítása.
A vakcinákat a Bavarian Nordic nevű cég gyártotta. A bizottság honlapján azt írták, hogy eddig 109 ezer dózist szereztek be,
EZEK KÖZÜL AZ...
Reggelre napos időnk lesz. A hőmérséklet 22 és 24 fok között alakul a leghűvösebb órákban. A délkeleti szél mérsékelt lesz, de a térség keleti felében élénk lökések is lehetnek. A déli óráktól...
Több melegrekord is megdőlt a szerdai hőségben; 39 Celsius-fok feletti értékeket is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Bejegyzésük szerint már a hajnali melegrekordok is megdőltek. Azt írták: a...
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. június 29-én 9 óra 50 perckor a 811-es számú főút 41-es kilométerénél, ahol egy Opel típusú személygépkocsi és egy tehergépjármű ütközött össze. A balesetben a gépjárművet...