Látogatásának helyszíne ezúttal a 48-as tér volt, de az eddigi alkalmakhoz képest ezúttal kevesebb érdeklődő jelent meg, a korábban jellemző több ezres tömeg elmaradt, kritikából viszont jutott bőven.
Már-már visszatérő vendégként köszönthették a...
Kedden hajnalban és a délelőtti órákban még többfelé előfordulhat gyenge zápor, miközben az északnyugati szél élénken, helyenként erősen fúj majd. Délutánra csökken a csapadékhajlam, de a hűvös, szeles idő megmarad, a maximumhőmérséklet...
Keddtől a magyar M6-os és a horvát A5-ös autópálya összekapcsolódásával Pécsről és Baranya más településeiről közvetlenül, megszakítás nélkül lehet Horvátországba utazni. Az új szakasz gyorsabbá teszi a közlekedést, és elősegíti a turizmus,...
A hét első napjaiban sok lesz a felhő és gyakran élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél, de számottevő csapadékra nem kell számítani. A hét második felében fokozatosan naposabbra, nyugodtabbra fordul az...
Szombaton több, részben ellentétes célú gyűlés zajlott Pécsen, a rendőrség 28 embert igazoltatott és négy ember ellen eljárás indult különböző szabálysértések miatt.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szombati pécsi rendezvényekkel kapcsolatban közleményt adott...
Újabb rangos elismerés érkezett a Pécsi Tudományegyetemre. Dr. Lanszki Zsófia, a Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója a magyar tudomány kategória idei Junior Prima Díjasa lett. A fiatal szakember munkáját a hazai tudományos élet...
Pécsre szegeződik szombaton a figyelem: a városban az ötödik Pride felvonulást tervezik megrendezni, annak ellenére, hogy a rendőrség azt betiltotta. A szervezők eltökéltek, az ellentábor mozgósít, a politika pedig látványosan sodródik.
A pécsi...
Pénteken hajnalban 3–5 fok közé hűl a levegő, a völgyekben ennél hidegebb is lehet. Napközben gyengén felhős, napos idő várható, a hőmérséklet 13–15 fok között alakul, de az élénk, olykor erős szél...