Már javában áradt a füst a házból, amikor a rendőrök az ablakpárkányba kapaszkodva bejutottak házba, és kihoztak onnan egy alélt nőt Hejőpapiban. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság...
Ugyanis 2024 március 1-től, vagyis mától hatályos az új bértábla, a megemelt fizetés pedig áprilisban érkezik majd először. – olvasható az economx.hu oldalán.
Ezek után remélhetőleg megoldódik majd a magyar egészségügy állandó munkaerőhiánya....
„Találkozzunk március 15-én délután Budapesten és mondjuk el, hogy mit kíván a magyar nemzet!" – írja a közösségi oldalán közzétett posztjában, a Facebook oldalán Magyar Péter. Varga Judit exférje egyelőre további részleteket...
2023-ban összesen 28 olyan kormányhatározat született, amelyet azonnal titkosítottak. Így a kormány tagjain és egy nagyon szűk körön kívül ezekről jó eséllyel évtizedekig nem fogunk tudni. Senki, semmit. – közölt részletet ma...
Baranyában, a meteorológiai tavasz első napján, pénteken, erősen felhős, borongós időre készülhetünk, többfelé kisebb esővel, záporesővel. Csak rövid időszakokra bukkanhat elő a nap.Az ország DK -> ÉNY-i középső sávjában megélénkül a DK-i...
Egy harkányi férfit azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan molesztált egy pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves gyereket. A hírt közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
Azt írták, a gyerek édesanyjának szerdán...
Börtönbüntetést kér az ügyészség két testvérre, akik nem viselték gondját magatehetetlen anyjuknak, és a nő, aki hosszú ideig méltatlan körülmények között volt kénytelen élni, tavaly januárban kihűlés következtében meghalt - áll a...
Az előzetes adatok szerint 2024 januárjában 6650 gyermek született, és 11 723 ember halt meg. 2023 januárjához képest a születések száma 12, a halálozásoké 1,1 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai...