Category: Hírek

Kutyakaját evett és saját ürülékében hempergett a három kisgyermek mikor rájuk találtak

Borzasztó körülmények közt élt az a három kisgyerek, akiket az édesanyjuk egyedül, ellátatlanul hagyott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei faluban. A kicsik éhségük csillapítására kutyakaját ettek, és a saját ürülékükben hemperegtek. 2023 nyarán a gyermekvédelmi...

Gergely napján Baranyában megfordul a szél

Kedden hajnalban megfordul a szél, és ennek hatására többfelé megélénkül az északi szél. Egy hidegfront érkezik, melynek hatására megnövekszik a felhőzet és egyre nagyobb területen ered el az eső, de jelentős mennyiség...

A rendőrség nyomozást rendelt el K. Endre ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében. Az egyik kereskedelmi televízió adásában 2024. március 10-én közzétett felvétel szerint egy férfi arra próbálta rábírni...

Megszűnik a nagy hőingás hétfőn

Hétfőn a hajnali órákban nyugat felől több hullámban érkeznek záporok a térségbe. Néhol jelenős mennyiségű csapadék várható a délelőtt folyamán. A déli szél kezdetben élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik. A hajnali minimumok...

Változékony idő várható vasárnap is

Vasárnap hajnalban sok felhő lesz felettünk, de csapadék nem valószínű. A hőmérséklet a reggeli órákban +2 és +4 fok között várható. A délkeleti szél többfelé élénkülhet meg, néhol erős lökések is lehetnek....

Változékony, de enyhe idő várható Baranyában

Szombat hajnalban átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet, majd dél felől újból beborul az ég. A hajnali minimumok 0 és +4 fok között alakulhatnak, gyenge fagy főleg a völgyekben fordulhat elő. A délelőtti órákban marad...

Félholtra verhették a nevelőszülők, mert életveszélyes állapotban került kórházba a kétéves kisfiú

Félholtra verhettek egy nevelőszülőknél élő kétéves kisfiút Hajdúhadházán, a gyermeket újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. A rendőrség szerint is bántalmazhatták a gyereket. – írja mai cikkében a kekvillogo.hu A Kékvillogó értesülései...

Nem kerül börtönbe Baumann Péter gyilkosa

Tavaly januárban Szakács Szilárd, egy újbudai házban megkéselt több rendőrt, miközben azok intézkedtek vele szemben. Az egyik rendőrt, Baumann Pétert olyan súlyosan megsebesítette, hogy belehalt a sérüléseibe. Ezek után a menekülő támadót...
Most Popular