Öt év körüli, bullterrier jellegű kutyájától szabadult meg egy mezőnyárádi férfi. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. – olvasható a megdöbbentő közleményt a rendőrség hivatalos oldalán, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tett...
Újabb tragédia történt Budapesten hétfőn délelőtt. Egy 32 éves fiatal nő zuhant ki az egyik panelház hetedik emeletéről. A szörnyű tragédia ugyanabban a házban történt, amelyből pénteken egy 3 éves kisgyermek esett...
Tüke László korábbi alpolgármestert, a József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettesét indítja Pusztaszabolcson a Fidesz a júliusi önkormányzati választáson. Tüke önkormányzati képviselő is, de ő volt az, aki 2019-ben írásos figyelmeztetést kapott a...
Hétfőn reggel derült időre ébredhetünk Baranyában, az északnyugati szél többfelé lesz élénk.
A minimumok 1 és 3 fok között alakulhatnak, de a völgyekben és a szélvédett helyeken gyenge fagy sem kizárt. Délelőtt északnyugat...
Ungár Péter közösségi oldalán tette közzé azt a nyílt levelet, amit Donáth Annának írt, és amelyet most változtatás nélkül közlünk:
Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Anna!
Először is gratulálok a fővárosi listavezetővé választásodhoz. A fővárosi...
Vasárnap hajnalban Baranyában erősen felhős, borult időben lesz részünk, majd kelet felől többfelé ered el az eső. Délelőtt még nem kell sok csapadékra számítani.
A hajnali minimumok 4 és 6 fok között alakulnak....
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt hívott vissza, és kivonta a terméket. A termék a SPAR VEGGIE tortellini spenót-kesudió 250 g – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)...
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai...