A magyar turisták szavazatai alapján a mecseki Zengőn álló kilátó nyerte el az Év kilátója 2025 címet. A Mecsek legmagasabb csúcsán magasodó, ikonikus építmény több mint 5750 szavazattal végzett az első helyen,...
Elindul 2026-ban az a nagyszabású, három évig tartó oktatásfejlesztési program, amely teljesen új szintre emeli a baranyai gyerekek és fiatalok tanulási élményeit. A Baranya Vármegyei Önkormányzat kezdeményezésére, 643 millió forintos TOP Plusz-forrásból...
Kiemelkedő eredménnyel zárta a 22. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiát (IJSO) a magyar csapat: két ezüsttel és négy bronzzal a nem hivatalos országverseny 8. helyét szerezték meg Szocsiban. A sikerből Pécs is kivette...
Kiemelkedő szakmai elismerésben részesült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika Elektrofiziológiai Laborja. Az Abbott orvostechnológiai vállalat Kiválósági Központ díját vehette át november 28-án, a PTE ÁOK Dékáni Tanácstermében.
A díj annak a...
A Sétatér jellegzetes fehér virágú vadgesztenyefáinak megújítása újabb fontos szakaszhoz érkezett. A BIOKOM NKft. szakemberei megkezdték az előkészített favermek beültetését, és jelenleg nyolc új vadgesztenye díszíti már a teret.
A munkálatok jól haladnak,...
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Pécs közgyűlése, amelyet a polgármester hívott össze az előző döntés „ismételt tárgyalása” miatt. A testület azonban végül nem kezdte meg a napirendi pont érdemi tárgyalását: a képviselők egyhangúlag...
Ritkán látni olyan őszinte, megrendítő pillanatokat a televízióban, mint amilyenek a Kincsvadászok legutóbbi adásában játszódtak le. Horváth Sándorné Mária, pécsi nyugdíjas ápoló–szülésznő egy különleges, generációkon át őrzött ezüst evőeszközkészlettel érkezett a műsorba...
A Demokratikus Koalíció szerint a hamarosan benyújtandó devizahiteles törvényjavaslat valódi megoldást adhat a több mint egy évtizede húzódó problémára. Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese Facebook-videójában közölte: a Fidesz 15 év alatt sem...