2024 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyasztói áremelkedés kihatott a...
Kedden hajnalban néhol borult, néhol pedig ködös időre ébredhetünk Baranya vármegyében. A minimumok 2-4 fok között alakulnak. Az északi szél gyenge lesz. Délelőtt folytatódik a szürke idő, napsütésre nincs kilátás. A szél...
Vasárnaptól hétfőre virradóra folytatódik a csapadékhullás, amely kezdetben szinte mindenhol havazás lesz (néhol, intenzitástól függően havaseső sem kizárt!) Baranya vármegyében.
A hajnali minimumok 0 és +1 fok között alakulnak. Az északi szél gyenge...
Ebben az évben december 8-án van advent második vasárnapja, a remény lángja. Ahogy korábban már írtunk róla az advent az a négyhetes, szent időszak, amely egyben előkészít a karácsony ünnepére. Időszaka: András...
Advent második vasárnapjának hajnalán erősen felhős-borult időnk lesz, elszórtan pára és ködfoltok is kialakulhatnak Baranya vármegyében. A hajnali minimumok fagypont közelében alakulnak. A keleti szél kezdetben mérsékelt lesz, majd a délelőtti órákban...
A Lidl Magyarország visszahívta és kivonta a forgalomból a 75 grammos kiszerelésű Adventi kalendáriumát (csokoládé) érzékszervi probléma miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
A Nébih arra kéri a...
Baranya vármegye térségében: Szombat reggel még országszerte szürke, borult idő a valószínűbb. Északon itt-ott vegyes halmazállapotú szitálás is előfordul.Napközben, nyugat, délnyugat felől vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon nagyobb eséllyel, tartósabban, a...
Változékonnyá válik az időjárás a hétvégére: pénteken és vasárnap eső, havas eső, a hegyekben havazás is várható, de szombaton átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A szél sokfelé élénk, olykor erős, viharos lehet, a...