Kiterjedt elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek. Néhány extrém példa azok közül, amit a korabeli pszichiátria produkált.
Szerencsére sokat fejlődött a mentális betegségek kezelése az elmúlt évszázadokban, és már nem kínzásokkal és egyéb...
Vegyünk egy pillantást – főleg a napjukon – a hihetetlen segítőkészséggel rendelkező Tűzoltókra. Bátorságuk és elkötelezettségük nélkülözhetetlen az emberiség számára, arról nem is beszélve, hogy fizikális képességük végett, minden tekintet rájuk szegeződik...
A megfelelési kényszer manapság minden második ember életében jelen van. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy bizonyos valaki elvárásai szerint szeretnél cselekedni és megpróbálod kitalálni, hogy az adott ember mit szeretne. Ennek...
A koronavírus - járvány idején, így tudunk fizikailag aktívak maradni VI. rész
Az erő-állóképesség kifejezés lényegében az erő és az állóképesség két alapvető képességének szoros kölcsönhatását és egységét jelenti. A szervezet elfáradással szembeni...
Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Szép-kártyát érintő...
A koronavírus - járvány idején, így tudunk fizikailag aktívak maradni V. rész
Sorozatom V. része, immáron egy újabb szabadidősport, amellyel el lehet ütni 1-2 órát a szabadban, fizikai aktivitásként. A méta egy régi...
Az Apple szinte minden évben leleplez valami újítást, ami elképzelhetetlennek tűnik az emberek számára.
Most azonban egy olyan számítástechnikai korszak kezdődhet meg általuk, amely szó szerint láthatatlan.
2030-as években az Apple várhatóan AR-kontaktlencséket adhat ki.
“Előrejelzésünk...
Az apró, de hatékony tippek, amelyek azonnal elnyerhetik mások szimpátiáját, a következők: A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy a másik fél utánzásával sok mindent megtehetünk a szimpátia elnyerése érdekében is. Természetesen...