Ungár Péter az LMP politikusa, az első olyan országgyűlési képviselő, aki már a rendszerváltás után született. Szombathelyen kíván indulni a 2022-es választásokon, szerinte ugyanis a Vas megyében élők nem profitálnak abból, hogy...
A héten velünk együtt 28 szerkesztőség kérte nyílt levélben a kormányt, hogy sajtó képviselőit engedjék be a kórházakba, hogy pontos képet adhassunk a jelenlegi helyzetről. illetve Európa számos országához hasonlóan nálunk is...
Világszerte április 2-án tartják az autizmus világnapját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élőkre, az autizmus spektrum zavarra. Szeretnék elérni, hogy az emberek minél jobban megismerkedjenek ezzel a fejlődési rendellenességgel.Azért...
A miniszterelnök az operatív törzs péntek reggeli üléséről érkezett a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába, ahol a legfrissebb járványügyi adatok ismertetése mellett beszélt a következő hetek terveiről is.
Orbán Viktor azzal...
„Ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta január elején Orbán, nem véletlenül. Ugyanis már akkor tudta, hogy ha valami biztosan nem jó, az az ütemezés. A...
A Pécsi Tudományegyetem latin nevéről elnevezett Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány sorsáról is döntött a kormány. Milliárdos részvényeket nem, de néhány garázst és irodákat azért kap a modellváltáson átesett PTE. A Corvinus vagy a...
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések az ellenzéki pártok között az előválasztást illetően, ám úgy fest, hogy az online szavazást és annak módjait nem sikerül dűlőre vinniük, forrásaink szerint komoly az ellentét a Momentum...
Egy február elején bekövetkezett műszaki hiba miatt ömlik a szennyvíz a Lanka csatornába – derül ki a DRV és a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság egybehangzó válaszából illetve a Katasztrófavédelem jegyzőkönyvéből.
Mint arról korábban a Siklósi Hírek...