Mint ismert Pécsett és Baranyában is lezajlott az előválasztás, Baranya 1-ben Mellár, Baranya 2-ben Szakács győzött, előbbi Nemest, utóbbi Keresztest előzte meg. Országosan és helyben is látható: nagyon nem volt mindegy, hogy...
Megállapodott egymással Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely: közösen fognak indulni a második fordulóban, mint miniszterelnök-jelölt és miniszterelnök-jelölt helyettes, az azonban nem dőlt még el, hogy ki lép vissza, a másik javára.
Több órás...
Az egykori miniszterelnök reagál Karácsony Gergely tegnap elmondott beszédére, amiben azt állította, a 2010 előtti időszakhoz való viszony osztja meg az ellenzéket.
Gyurcsány Ferenc szerint éppen Karácsony Gergely az, aki a 2010 előtti...
Nincs új a nap alatt, avagy ilyen barátok mellé tényleg nem kellenek ellenségek.
Most épp Czeglédy Csaba posztolt (megteheti, kivételesen szabadlábon van), amit azóta ugyan a saját bevallása szerint finomított, azonban az internet...
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.
Az idősek világnapja van. A kormánynak jó hírei vannak a nyugdíjasok számára. Mivel az 5,5 százalékos gazdasági növekedést elértük, ennek...
Öt kutatónőnek, köztük a Covid-19 elleni mRNS-alapú oltás kidolgozásában úttörő szerepet játszó Karikó Katalin biokémikusnak ítélték oda idén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L'Oréal nők számára létrehozott...
Három feltételt szabott Márki-Zay Péter ahhoz, hogy visszalépjen Karácsony Gergely javára a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában, ezzel nagy eséllyel növelve győzelmi esélyét Dobrev Klárával szemben - derült ki a Spirit FM-nek adott csütörtök...
Az NRT News Facebook-oldalára tett ki egy videót, melyen egy férfi az élete kockáztatásával ment meg egy kutyát.
Az, hogy a sínekhez kötözött állat a férfié, vagy valaki más hagyta ott, nem derült...