Category: Featured

Már több mint 630 ezer menekült érkezett hazánkba Ukrajnából

A háború kezdete óta már több mint 630 ezer menekült érkezett Ukrajnából, a számuk napról napra növekszik - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán pénteken. Bakondi György hangsúlyozta: a magyar...

Ukrajna győzelmébe vetett hitét hangoztatta a román és az ukrán külügyminiszter

Ukrajna győzelmébe vetett hitét hangoztatta mind a román, mind az ukrán külügyminiszter pénteken Bukarestben, de közös sajtóértekezletükön kitérő választ adtak arra az újságírói kérdésre, hogy kap-e Kijev fegyvereket és katonai felszereléseket a...

Kétszer is teherbe ejtette kiskorú unokahúgát az erőszakoló

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kiskorú unokahúgát legalább hatszor megerőszakolta. A vádirati tényállás szerint az erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő férfi öccse volt feleségével létesített élettársi kapcsolatot Sopronban. Élettársa egyik...

Villámlással kísért intenzív zivatarok érkeznek

15:00 óra magasságában két erős cella, mellette pedig több pici is érkezett Baranya irányába. Az egyik erősebb Pécs felé tart, a másik pedig Mohácsot célozta be. A zivatarok környezetében szélerősödés, jégeső és...

Mérgező gyomnövény kerülhetett a Penny termékébe, ne fogyassza el!

Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt a Penny Market Kft. visszahívta a Sugo Food Kft. által gyártott "Zöldségeskert Sárga hüvelyű vágott zöldbab, gyorsfagyasztott, 1000g" elnevezésű termékét - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel. A...

A Föld Napja- Tegyünk együtt a klímaváltozás ellen!

A Föld napjának ötlete John McConell nevéhez köthető, aki 1968-ban az UNESCO konferencián szólalt fel a témával kapcsolatban. Az ezt követő évben pedig, 1970-ben rendezték meg először, amit egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes Eart Day Network (Föld napja...

Lángos 1300-ért jöhet?

Szakértők szerint az idei szezonban a sima lángos ára ennyi lesz a Balatonon, de durván emelkedni fognak a szállások és az éttermek árai is. Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos...

70 ezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök, ennyien voltak részegek közölük

Az országos akcióban a rendőrök több mint 70 ezer járművezetőt ellenőriztek. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának 2022. éves terve alapján került sor Magyarországon 2022. április 14-e és 20-a között a ROADPOL...
Most Popular