A Balaton megkoszorúzásával és az évadnyitó vitorlásverseny rajtjával szombaton megnyitották Balatonfüreden a vitorlásszezont.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlásszövetség Főtitkára a megnyitón az MTI-t-nek elmondta, hogy 87 esztendős hagyományra tekint vissza a balatonfüredi évadnyitó....
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke...
Napi négymillió dollár (1,5 milliárd forint) extra bevétele származik a MOL-nak abból, hogy nagyobb részben orosz kőolajat használ Balogh József energiaipari szakértő szerint.
A index.hu ma kora reggeli cikkében rámutatott arra, hogy a...
Történelmi emlékhelyek Baranyában:
Pécs, székesegyház, püspöki palota és a középkori egyetem
Az emlékhelyről:
A pécsi püspökséget I. (Szent) István az első egyházmegyék között alapította 1009-ben. A többször átépített székesegyház mai formáját a 19. század végén...
Kitart az olajembargó terve mellett Brüsszel - ezt először az M1-nek erősítette meg hivatalosan az Európai Bizottság szóvivője.
Az M1 aktuális csatorna híradója felidézte, hogy péntek reggel a Politico című brüsszeli lap írt...
Könyökműtéten esett át a hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta, aki már korábban bejelentette, hogy nem indul az idei versenyeken, mert hosszú alapozásba kezd a 2024-es párizsi játékokra.
A Ferencváros 35 éves versenyzője...
A Fidesz nagyon sokat tudott erősödni, míg az ellenzéki pártok többsége egyértelműen gyengült, egyedül az LMP a kivétel, akik újfent erősödni tudtak, igaz még a bejutási küszöb alatt vannak ők is, derült...
Egy Kreml-közeli oligarchától kiszivárgott hangfelvételen a férfi arról beszél, hogy Putyin súlyos beteg, vérrákban szenved - írja a hvg.hu.
Az elmúlt időszakba többször lehetett olyan pletykákat hallani, hogy az orosz diktátor súlyos betegségben...